Reichert Lívia vagyok, Fonyódon élek a Balaton déli partján. 1996-ban kezdtem könyveléssel foglalkozni, egy gépjármű javító  kft-nél. 2000-ben vizsgáztam le mérlegképes könyvelőként. Gyermekeim születéséig könyveltem építőipari vállalkozást és autó kereskedést is. Gyedről ismét munkába álltam 2008-ban, de már mint vállalkozó könyvelő. Így, bővítettem ismereteimet az őstermelők, kereskedők és egyéni vállalkozók világában. A jelenlegi szabályozások adták az ötletet, hogy a kisebb vállalkozásokra specializáljam könyvelőirodámat, ugyanis az új rendeletek, törvények  mindenkit rákényszerítenek az internetes felületen történő levelezésekre, bevallások beküldésére, sőt már a számlázásra is. Tapasztalataim szerint nem ért mindenki a számítógéphez és a NAV által küldött levelek is keszekusza jogszabályokra épülő szövegezést tartalmaznak, amit nem mindenki tud értelmezni. Számdékomban áll mindenkinek segítséget nyújtani, aki elakad a vállalkozásában vagy pénzügyi tanácsra, esetleg elektronikus ügyintézésre szorul.
Keress bizalommal!